Szia! Vadász Fanni és Bálint vagyunk, az activé márka alapítói.
🗓 Kezdjük a legelején! Mindketten multinacionális cégeknél dolgoztunk a 20-as éveink közepén, ekkoriban csak a munkára volt időnk. Állandó problémát okozott az étkezés minősége, mindegy, hogy reggeliről, ebédről, vagy egy nasiról volt szó. Meeting meeting után, rohanás, stressz jellemezte a mindennapjainkat.
Talán ismerős?! A menü általában junk food volt, jobb esetben fast food. Az eredmény?! Emésztési problémák, bőr problémák, fáradtság, újra és újra visszatérő betegségek.
💡 Szóval változtatni akartunk, ezért keresgélni kezdtünk olyan termékek után, amik bárhol és bármikor fogyaszthatók, könnyedén és gyorsan elkészíthetők, csak természetes összetevőket tartalmaznak, egészségesek és főképp finomak.
Nem találtunk… Gondolom, nem leptünk meg, hiszen akkor most nem olvasnál rólunk .🙄
👩🏻🍳👨🏻🍳 2016 végén rádöbbentünk, hogy magunknak kell megcsinálni. Ezután majd két év termékfejlesztés következett, mindez még munka mellett, „külső segítség” bevonása nélkül történt.
Nagyon nehéz volt, sok akadályt kellett leküzdenünk, de 2018 októberében megszületett a csokis FiberShake.
Olyan lett, amilyennek megálmodtuk, nem kötöttünk kompromisszumot.