Hogyan szüntesd meg a hizlaló ételek iránti
sóvárgást a bélflórád segítségével!

Hogyan szüntesd meg a hizlaló ételek iránti <br> sóvárgást a bélflórád segítségével! - activefibershake

Számtalan állat kísérlet mutatott rá, hogy az emésztőrendszerben élő baktériumok nagy befolyással vannak arra, hogy milyen ételeket kívánunk enni. 🥗🍔

Az embereknél felfigyeltek arra, hogy a túlsúly kezelésére alkalmazott gyomorszűkítő műtéteket követően a bélflóra összetétele jelentősen átalakult. Ennek tulajdonítják, hogy az ilyen a műtéten átesett emberek egészen más ételeket kívánnak, mint a műtétet megelőzően.

Közismert, hogy a kismamák bizonyos ételeket nagyon meg tudnak kívánni. Az is jellemző, hogy korábban közömbös, vagy „nem-szeretem” ízek után kezdenek sóvárogni. Mindez abból adódik, hogy az állapotosoknál kialakuló hormonális változás szintén megváltoztatja a bélflórát. 🤰🏼
 
Minden egy irányba mutat. Amikor igyekszünk leküzdeni bizonyos ételek utáni sóvárgásunkat a bélflóránkra kell összpontosítanunk. 🌱

 



Az emésztőrendszerünkben lakó baktériumokkal osztozkodunk a táplálékunkon. Sok közöttük a szénhidrátokat és az édességeket kedveli. Ilyen például a firmicutes, amelyik igen hatékonyan vonja ki az energiát a táplálékból. Nem meglepő, hogy a túlsúlyos emberek bélflórájában ezek nagyobb arányban találhatóak. 🍕
A bacteroidetes a növényekben lévő rostokat kisebb zsírmolekulákra bontják. Semmi vész! Hiszen az így nyert zsírmolekulák kifejezetten jó hatással vannak a bélnyálkahártyára. Nem véletlen, hogy ezek a baktériumok a normál és a vékony testalkatúak bélflórájában dominálnak. 🥗

A reklámokból jól ismert bifidobacteriumok nagy barátai a rostoknak. Rengeteg betegség megelőzésében tudnak segíteni, hasznos társaink.

Az egyes baktérium fajták azért harcolnak, hogy azokhoz a tápanyagokhoz jussanak hozzá, amelyik az ő táplálásukat segítik. Kétféle módon manipulálják a gazdatestet, azaz Téged:

Egyrészt, a szervezetben az adott pillanatban többségben lévő baktériumok dopamine és szerotonin termeléssel olyan ételtípusok utáni vágyadat fokozzák, amelyek számukra táplálékot jelentenek. Ha szénhidrát falók, akkor a csoki utáni vágyad élesztgetik, ha rostimádók, akkor a rostok iránt érzett vonzalmad erősítik. 🧠

Másrészt, ha nem kapják meg azt a táplálékot, ami a fent maradásukhoz szükséges képesek olyan méreganyagokat termelni, amitől rosszul érzed magad a bőrödben, és még csak azt sem tudod, hogy mitől. 🌩

Tehát, miközben a különböző baktériumok a fent maradásukért és a táplálékukért harcolnak a gazdatestben, azaz Benned, aközben folyamatosan manipulálnak Téged hol jutalmazva, hol pedig büntetve.

A rövid életciklusuk miatt a bélflórád nagyjából félóránként képes a megújulásra. Mit ettél? Mit eszel? Mit szoktál enni? Ettől függ a mikrobiomod összetétele. A reggelijeidbe, ebédeidbe és vacsoráidba egyes baktériumok belepusztulnak mások kivirulnak tőle. Ha belátható ideig képes vagy uralni a kínzó sóvárgást az elhízást okozó ételek iránt akkor ténylegesen újra tudod programozni a bélflórádat. ♻️


Persze, ez kétirányú utca! Ne becsüljük alá az Oreo szirénhangjainak csábitó erejét. Ha csak párszor igent mondasz hamarosan visszajuthatsz a kiindulási ponthoz: újra a számodra káros baktériumokat kezdted el táplálni. De inkább ne is gondoljunk erre!  Nézzük, milyen lépésekkel segítheted elő, hogy a bélflórád ne hisztis kisgyerek módjára húzzon az édesség polc vagy a McDonald’s felé: 🍭

  • Egyél sok rostot! Különböző szakmai testületek különböző ajánlásokat adnak a napi 25 és 47 mg közötti ajánlott rostmennyiségre nemtől, életkortól és környezettől függően. Legegyszerűbb ökölszabály az angol egészségügyi szolgálat ajánlása.
  • fogyassz naponta minimum 30 gramm rostot!  A naponta elfogyasztott rost segít megszabadulni az egészségtelen ételek utáni sóvárgástól. 3️⃣0️⃣
  • Egyél sokféle rostban gazdag ételt! A diverzitás nem csak az ökológiában fontos, de az emésztőrendszerünkben lakó baktériumok számára is. Bővítsd a repertoárod! Fogyassz hetente legalább húsz különböző rostos táplálékot!
  • Trükközz kicsit! Helyettesíts! Ha épp egy rózsaszín cukormázzal leöntött fánkra vágysz egyél helyette egy körtét! Egy pár napig – na jó inkább egy pár hétig – nem leszel boldog a cserétől, de néhány hét után, ahogy a bélflórádban a hasznos és a káros baktériumok aránya a számodra kedvező irányba tolódik egyre kevésbé fogsz sóvárogni az egészségtelen ételek után. 🍐
  • Mozogj, tornázz! Hihetetlen, de a mozgás a bélflóra egyensúlyának helyreállításában is segít. Azt még nem tudják a tudósok, hogy miért van igy, de maga az összefüggés statisztikailag kimutatható. Már 15 perc gyaloglással is sokat tettél a bélflórád egyensúlyba kerüléséért.🏃🏼‍♀️

Ne hagyd, hogy a szabad szemmel láthatatlan kis lények irányítsanak Téged! Programozd át a bélflórádat! Vedd a kezedbe az irányitást!

Kövess minket Instagramon!

Kövess minket az Instagramon, ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról.

 

Kosár

Bezárás