Strand, utazás, programok: hogyan étkezz kiegyensúlyozottan nyaralás alatt?
6 perc olvasási idő Maria BaloghMiért érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni? Azért, mert a kőkemény munkával és kitartással kialakított rutinunk nyaralás alatt, huss, néhány óra alatt eltűnhet. Elhúzódik a reggel, a strandon „csak még egy órát” maradunk, az ebéd gyakran egy büfénél dől el, este pedig mindig máskor jön a közös vacsora, a fagyi vagy a koktél a sétányon.
Ez így van jól. Ezért megyünk nyaralni: új élményekért, pihenésért, kikapcsolódásért és azért, hogy kiszakadjunk a megszokott rutinból. A nyaralás nem arról szól, hogy mindent ugyanúgy csináljunk, mint hétköznap.
De ha az egész nap csupa véletlenszerű étkezésből áll, könnyen előfordulhat, hogy délutánra nagyon megéhezünk, egész nap csipegetnénk valamit, este pedig túlesszük magunkat.
Néhány apró, előre átgondolt döntés sokat számíthat. Nem kell dobozolni, számolgatni vagy lemondani a nyaralós kedvencekről. Elég, ha van egy kis rendszer a napban, és figyelsz arra, hogy a főbb étkezésekben legyen fehérje, rost és elegendő folyadék.

Miért csúszik szét olyan könnyen az étkezés nyaralás alatt?
Nyaralás alatt minden mozgásban van, sokszor véletlenszerű. Lehet, hogy hajnalban indultok autóval, és az első étkezés egy benzinkúton történik. Lehet, hogy a hotelreggeli után egész nap strandoltok, és csak délután háromkor jut eszedbe, hogy azóta nem ettél semmit. Az is lehet, hogy városnézés közben mindig „majd a következő helyen” esztek, aztán végül egy péksüti vagy fagyi lesz az ebéd.
Ezek nem hibák, hanem tipikus nyaralási helyzetek. A cél nem az, hogy nyaralás alatt is mindent kontrollálj, hanem az, hogy legyen néhány kapaszkodód, amihez vissza tudsz nyúlni.
1. Ne induljon reggeli nélkül a nap.
A reggeli egy jól időzíthető sarokpont lehet a nyaralás alatti étkezésekben. Nem kell hozzá katonás napirend, hiszen az időpont adott: ébredés után, amikor elindul a nap.
A másik kapaszkodó a reggeli tartalma. Jó, ha a nyaralás alatt is van benne fehérje és rost. Ez nem azt jelenti, hogy bonyolult reggelit kell készíteni, inkább azt, hogy ne csak egy gyorsan bekapott, kevésbé tartalmas falattal induljon a nap.
Egy fehérjében és rostban gazdagabb reggeli segíthet abban, hogy ne az első elérhető nassolnivaló döntsön helyetted arról, mit eszel délelőtt. Ráadásul így már a nap elején tehetsz a fehérje- és rostbevitelért.
Jó választás lehet például:
Görög joghurt gyümölccsel és zabpehellyel.
A joghurt fehérjét ad, a zabpehely és a gyümölcs pedig rostot. Praktikus akkor is, ha apartmanban vagytok, mert nem kell főzni hozzá, csak összeállítani.
Teljes kiőrlésű szendvics tojással vagy sajttal.
A teljes kiőrlésű pékáru rostot tartalmaz, a tojás vagy a sajt pedig fehérjét ad az étkezéshez. Utazós reggeliként is működik, mert könnyen elcsomagolható.
Túró vagy cottage cheese gyümölccsel.
Gyors, hűsítő, és jól jön olyan reggeleken, amikor nincs kedved nehezebb ételt enni. A gyümölccsel kiegészítve frissebb és változatosabb lesz.
Magas rosttartalmú és magas fehérjetartalmú shake.
Praktikus megoldás lehet, ha korán indultok, siettek a strandra, vagy a gyerekek már az ajtóban állnak úszógumival. Nem helyettesít minden étkezést, de jó opció lehet akkor, amikor nélküle teljesen kimaradna a reggeli.

2. Készülj az útra, mert az éhség ritkán jó tanácsadó.
Hosszú autóúton, repülőtéren vagy vonaton nem mindig akkor és azt lehet enni, amit szeretnél. Ilyenkor jönnek a benzinkutas péksütik, a chips, az édesség, vagy bármi, ami éppen kéznél van.
Jó, ha nem ez az egyetlen forgatókönyv. Ha bekészítesz néhány egyszerű opciót, kevésbé leszel kiszolgáltatva annak, hogy éppen mit találsz az első megállónál.
Például:
Alma vagy körte.
Nem igényel előkészítést, jól bírja az utazást, és rostot is tartalmaz.
Olajos magvak kis adagban.
A mandula, dió vagy kesudió könnyen szállítható, kis helyen elfér. Vigyázat! A zacskóból könnyű észrevétlenül sokat enni belőle.☺️
Fehérjét és rostot is tartalmazó szelet vagy shake.
Jó tartalék lehet táskában, autóban vagy kézipoggyászban.
3. A strandbüfében nem kell tökéletes döntést hozni, de teljesen sem kell elengedni a napot.
A strandbüfé nem dietetikai tanácsadó, és nem is kell annak lennie. A lángos, hekk, palacsinta, fagyi vagy sült krumpli sokaknak a nyaralás része.
A kérdés inkább az, hogyan néz ki a nap egésze.
Ha például lángost eszel ebédre, később választhatsz könnyebb vacsorát, például halat, salátát vagy grillezett zöldséget. Ha hekket eszel, már van fehérje az étkezésben, mellé egy saláta vagy savanyúság jó kiegészítő lehet. Ha fagyiztok délután, az is belefér, csak ne ez legyen az egyetlen étkezés a hotelreggeli és az esti vacsora között.
Ha nem szeretnél teljesen a strandbüfére támaszkodni, a strandtáskában mindig elférhet egy shaker és egy adag magas rosttartalmú, magas fehérjetartalmú shake. Ez különösen jól jöhet akkor, amikor mindenki maradna még a vízben, de te már érzed, hogy jó lenne valami tartalmasat enni.

4. Az étteremben gondolkodj tányérban, ne tiltólistában.
Nyaralás alatt sokszor étteremben eszünk, és teljesen felesleges úgy nézni az étlapot, mintha vizsgáznál belőle. Nem kell a legszigorúbb opciót választani. Elég, ha van egy egyszerű szempontod: legyen a tányéron valamilyen fehérjét tartalmazó étel, zöldség és mellé olyan köret, amit szívesen megeszel.
Jó példák:
Grillezett hal vagy hús, salátával és burgonyával.
A hal vagy hús fehérjét ad, a saláta növeli a zöldségbevitelt, a burgonya pedig laktató köret lehet. Ez egyszerű, nyaralás alatt is könnyen rendelhető kombináció.
Tésztaétel plusz saláta.
Ha tésztát kívánsz, edd nyugodtan. Egy saláta mellé azért jó ötlet, mert frissebbé és változatosabbá teszi az étkezést, és némi rostot is hozzáad.
Pizza mellé zöldség vagy saláta.
Nem kell a pizzát feltétlenül átírni, de egy saláta vagy zöldséges feltét segíthet abban, hogy az étkezés kevésbé legyen egysíkú.
Hüvelyeseket tartalmazó ételek, például babos, lencsés vagy csicseriborsós fogások.
Ezek egyszerre adhatnak növényi fehérjét és rostot, ezért jó választások lehetnek, ha valami tartalmas, mégsem húsos ételt keresel. Igaz, nem minden nyaralóhelyen könnyű ezekhez hozzáférni.
5. A rostot nyaralás alatt könnyebb bevinni, mint gondolnád.
Nyáron sok friss zöldség és gyümölcs elérhető, mégis könnyű úgy végigvinni egy napot, hogy a rostbevitel alacsony marad. Ismerős forgatókönyv: péksüti reggel, strandkaja délben, étterem este, és közben legfeljebb egy fagyi vagy jegeskávé?
Nem kell külön „rostprogramot” csinálni. Elég, ha néhány ponton hozzáadsz valamit az étkezéshez.
Reggelire jöhet zabpehely, gyümölcs, teljes kiőrlésű pékáru vagy magas rosttartalmú shake. Ezek könnyen beépíthetők, nem igényelnek külön főzést, és a reggeli máris tartalmasabb lesz.
Strandra vihetsz bogyós gyümölcsöt, almát, barackot, de miért ne vihetnél akár koktélparadicsomot is. Praktikus választás lehet két étkezés között, ha nem csak édesség vagy sós nasi van kéznél.
Ebédhez vagy vacsorához kérhetsz plusz salátát, grillezett zöldséget vagy savanyúságot. Ez egyszerű módja annak, hogy ne csak a főétel és a köret legyen a tányéron.
Apartmanban jó megoldás lehet egy gyors paradicsomos, paprikás, uborkás tál. Nem főzés, mégis friss zöldség kerül az asztalra. Reggelihez, vacsorához vagy szendvicsek mellé is jól működik.
Sietős helyzetekben, vagy amikor jól jön egy egyszerű, kényelmes megoldás, praktikus választás lehet egy rostban és fehérjében gazdag shake.

6. Ne feledkezz meg a folyadékról.
Nyaralás alatt könnyű kevesebbet inni, mint amennyire szükséged lenne. Strandolás közben, városnézés alatt vagy hosszabb autóúton sokszor csak későn vesszük észre, hogy régóta nem ittunk.
A legegyszerűbb megoldás, ha a víz nem külön projekt, hanem mindig kéznél van. Legyen kulacs a táskában, víz az autóban, és a strandon is legyen a napozóhelyen egy palack, hogy ne csak akkor igyál, amikor valaki éppen elmegy a büfébe.

Ne az egyes étkezéseket értékeld, hanem az egész napot.
Nyaralás alatt lesz olyan nap, amikor a reggeli későn sikerül, az ebéd egy lángos lesz, este pedig későn jön a közös vacsora. Ettől még nem romlott el semmi. A kiegyensúlyozottság nem egyetlen étkezésen múlik.
Ami sokkal többet számít:
-
Ettél-e valami tartalmasabbat a nap elején?
-
Volt-e a főétkezéseidben fehérje és rost?
-
Került-e zöldség, gyümölcs vagy más rostot tartalmazó alapanyag a napodba?
-
Ittál-e elég folyadékot?
- Volt-e nálad valami rostban vagy fehérjében gazdag opció arra az esetre, ha
- csúszik az étkezés?
Ha ezekből a többség teljesül, már sokat tettél azért, hogy nyaralás alatt se essen szét teljesen a rutinod, és a pihenés után könnyebben visszatalálj a bevált rendszeredhez.
Jó feltöltődést a lelkednek, és rostban, valamint fehérjében gazdag tudatos döntéseket a testednek. Hurrá, nyaralunk!
Megjegyzés: A cikk általános edukációs célt szolgál, és nem helyettesíti a személyre szabott dietetikai vagy orvosi tanácsadást.